Real Gamers (R)evolution E-esemény(2015 május)

A cikket írta: kopasz442

Hogyan láttuk a kecskeméti E-sport rendezvényt!
2015 május 23-án, ígéretünkhöz híven, weboldalunk lement a Kecskeméten megrendezett Real Gamers (R)evolution E-eseményre, mint támogató. Számunkra ez mérföldkő volt, mert hiszen 2 éves fennállásunk óta ez az első lehetőség, hogy oldalunkat közvetlenül mutatkozhasson be a nagyérdemű előtt.


A rendezvényen LoL, CS:GO, WoT és konzolos bajnokságok kerültek megrendezésre, lehetett játékokat venni, perifériákat, ki lehetett próbálni az Otherworld által biztosított Project carst, egy kicsit arrébb az Oculus Riftet, ami igen sok embert érdekelt.
És természetesen weboldalunk standján is lehetett játszani. Volt aki a Plants vs. Zombies Warfen Garden-t próbálta, más az új Wolfensteint nyúzta, egy bátrabb próbálkozó nekiveselkedett a War Thunder-ben a szimulátor repülésnek, és a Tiger tank árkádban is ki váltotta az érdeklődést.

Az RG álltal rendezett Achievment-ben is részt vettünk, nálunk a Kerbal Space Program játékos űrszimulátorral kellett bedokkolni egy űrállomásra. Nem volt túl nehéz, de néhányan hm… finoman mondva azt hitték ez egy repülő. De azért sikerült végrehajtani mindenkinek, ha nem is elsőre.


Sok érdekes emberrel is lehetett találkozni, kinézett a Counter Strike-os Budai Olivér is, fényképezkedhettek LoL cosplayes lányokkal, ez igen kecsegtető volt, és még sok más, oldalakat megtölthető volt látnivaló.


Egy biztos, mi jól éreztük magunkat, és a következő eseményre is biztosan elmegyünk!

És még Zolival is sikerült interjút készíteni! 😀

További képek
1

2